Hátam mögé pillantva láttam, még mindig üldöznek. Lábaim remegtek, a tüdőm égett a levegőhiány miatt, és a szívem is ezerrel zakatolt. Nem hagyhattam, hogy elkapjanak és visszavigyenek neki! Nem, nem és nem! Látnom kell őt! De miért ragaszkodok ennyire egy emberhez? Miért kezdtem el figyelni őt, pont őt? Miért kevertem bajba a saját tudta nélkül? Miért?
- Kisasszony, azonnal álljon meg!
A hang a közelemből érkezett. Ha most elkapnak, soha nem láthatom, és visszavisznek... Futásomon gyorsítottam, amint megláttam az Alvilág kapuját, ami az emberekhez visz fel. Megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, egy enyhe mosolyt megerőltetve néztem hátra a szolgákra. Intettem nekik egyet, majd a kapuhoz futva átmentem a másik világba.
Szemeimet kinyitva pislákoltam magam elé. Felettem a borús ég, ami haragosan szórta villámait, majd, mintha csak valamit feldöntene, dörrent egyet. Talán érezte apám haragját, amint megtudja, hogy elszöktem tőle az emberek közé. Hatalmas mosoly jelent meg arcomon. Megcsináltam! Fekvő helyzetemből felültem, és szépen lassan körbenéztem. Sötétzöld füvön ültem, körülöttem fenyőfákkal.
A kis réten foltokban volt elejtve virág, de inkább a fű dominált. Visszadőltem a puha fűbe és önfeledt kacagásba kezdtem. Végre sikerült megszabadulnom tőle! Most már szabad vagyok! Óvatosan feltápászkodtam a földről és elindultam egy nekem tetsző irányba. Már csak meg kell őt találnom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése