2.rész

Szemeimben könnyek gyülekeznek. Bátyám feláll helyéről, majd heves veszekedésbe kezd apánkkal. Nem is figyelek rájuk, csak a szőke hajú, barna szemű fiún jár az agyam. Ezek szerint soha nem találkozhatok vele? Nem, ezt nem hagyom annyiban! Óvatosan feltápászkodom, szemeimből a maró könnyeket kipislákolom, közben apám felé egy mosolyt küldök. Nem fog tönkretenni, nem engedem meg neki ezt az örömet.

- Nem vagyok hajlandó ebbe belemenni! - mosolygok még mindig. - Nem fogsz kedved szerint ráncigálni, mint egy marionett bábut.

Apám arcáról a vigyora lefagyott, helyét a düh váltotta fel. Tudtam, hogy nem bánthat, hisz mellettem áll a bátyám, aki erősebb nála, így bármikor megvédene tőle. Ráadásul én se vagyok utolsó erőügyileg, hiába van az erőm nagy része elzárva, csak úgy, mint Jiyunnak is.

Apám megindul felém, de bátyám útját állja, evvel engem teljes takarásba vonva. Vagy egy és fél fej különbség van a bátyám és köztem. Az asztalnál ülő férfiak mind ledermedve ültek, várták mi lesz ennek a folytatása. Igazából én se tudom pontosan mi lesz ennek a végkimenete, viszont abban biztos vagyok, hogy semmi nagydolog nem fog történni.

Kihajoltam bátyám takarásából és apám arcát kezdtem szemügyre venni. Nem volt boldog, mi több - rávicsorgott bátyámra. Mély levegőt vett, majd rám nézett, szemei feketén izzottak – nagy dühe jelképeként. Lassan és megfontoltan lépkedett vissza az asztal felé, közben bátyám hátrafordult felém, majd megindult kifelé. Megfogta a csuklómat, nem szóltam semmit, csak követtem.

- Miért nem tudtál volna csöndben maradni? A kurva életbe, kell ez nekem a nyakamra? - fújtat maga elé. - Ha kussolsz nem lett volna ez!

Még képes engem hibáztatni? Ők akarnak mindent rám erőszakolni! Egyenesen a szobám felé vettük az irányt. Az ajtómat kinyitva belökött rajta, majd utánam belépve becsapta az ajtót. Zakóját levéve az íróasztalomnál lévő székre dobja, nyakkendőjét leveszi, az inge felső három gombát kigombolja, majd végezetül az inge ujját feltűri könyökéig. Háttal elterül ágyamon, míg én az asztalon lévő tükörhöz lépek. A tükör felé hajolok és kémlelni kezdem a benne történteket. Éppen esznek - igen, többen is vannak. Próbálom felmérni mégis hány fiúról lehet szó, de lehetetlennek bizonyul, mivel mindig mocorognak, többen is elhaladnak, van, hogy ugyan az. Abban biztos vagyok, hogy hétnél többen vannak egy fedél alatt.

Mosolyogva fordulok bátyám felé, de mosolyom azonnal lefagy, amint meglátom, hogy elaludt. Sóhajtva csoszogok ágyamhoz, majd fekszek be bátyám mellé. Felé fordulok és arcát kezdtem piszkálni annak a reményében, hogy felébred. Morogni kezd, jobb szemét felnyitja, és igen csúnyán néz rám. Hatalmas vigyor költözik arcomra, ezt követően felkönyökölök és úgy folytattam bátyám halálra piszkálását. Elkapja csuklómat és az ágyhoz szorítja, fölém kerekedik és combjaimon helyezkedik el.

- Mi a francért nem tudsz aludni hagyni? - morogja arcomba.

Bágyadt vigyoromat látva sóhajt egyet, lemászik rólam és a hátára fekszik. Kapva az alkalmon mellkasára fekszem, ahol szívverését hallgatom. Mindig is közel álltunk egymáshoz, talán nélküle már megőrültem volna. Felnézek rá, mire egy kedves mosolyt küld felém. Fejét a plafon felé irányítja, szemeit becsukja, és már aludna is, ha hagynám.

- Jiyun, ugye egyszer majd felviszel engem is? - kérdezem halkan.

- Miért akarsz te annyira felmenni? - kérdez vissza.

Nem válaszolok semmit, csak felállok és az asztal felé veszem az irányt, a tükröt felveszem és visszaindulok az ágyhoz. A kezébe nyomom a tárgyat mire érdeklődve méregeti azt. Arcán először a meglepettség, utána a felismerés lesz úrrá. Nagy lendülettel ül fel az ágyon, nem értem mi baja lett hirtelen. Szemeit rám mereszti, mintha valami szörnyű dolgot tettem volna.

- Mi bajod? - teszem fel az engem legjobban érdekelt kérdést.

- Mit akarsz te egy embertől? - néz fel álló alakomra.

Kérdése meglep, de egyben elgondolkodtat. Mit is akarok én tulajdonképpen tőle? Ha fel is mennék és sikeresen megtalálnám, mit mondanék neki? Azért mégse állhatok elé avval, hogy hónapok óta figyelem, a Sátán lánya vagyok és csak miatta szöktem meg. Őrültek házába zárnának, ráadásul még valami perverz zaklatónak tűnnék. Fejemet fogva ültem le bátyám mellé. Nem is tudom mit gondoltam, ez a hely nincs túl jó hatással rám, itt a saját vesztembe rohanok. Felemelem fejem bátyám felé, aki még mindig várta kérdésére a válaszomat.

- Nem tudom, nem tudom… Rohadtul nem tudom. Csak úgy megfogott benne valami. Sokkal másabb, mint az itt lévőek - motyogom magam elé.

- Persze, hogy másabb! Hiszen ember, ne legyél hülye! Még én se tudlak minden szarból kirángatni! - emeli fel hangját.

Soha nem kiabált velem, egyszer sem. Szemeimet lesütöm és az ölemben helyet foglaló kezeimet kezdem figyelni. Most még ez is érdekesebb, mint szeretett bátyám. Egy kéz nyúl állam alá, fejemet maga felé terelgeti, szemeimbe néz, de nem sokáig, mert egy homlok puszi kíséretében megölel. Minden bizonnyal bűntudata van ok nélkül. Igaza van, nem tud mindenből kiszedni ő sem. Kezeimet a hátára vezetem és ingébe markolok, arcomat mellkasában rejtem el. Nagy tenyereivel minduntalan hátamat simogatja.

- Sajnálom, nem akartam kiabálni veled. - suttogja fülembe.

Nemlegesen megrázom fejemet, jelezve neki, hogy semmi gond. Szemeimet görcsösen összeszorítom, mielőtt a soványka könnyek kicsordulnának belőle. Mióta anya meghalt, csak a bátyám van nekem, senki más. Nem akarom elveszteni az egyetlen reményemet, az egyetlen biztos pontot az életemben. Könnyeim visszatartása nehezebb, mint hiszem, pár csepp le is gördül arcomon és az ő ingén végzi, ezáltal eláztatva azt. Megérzi a sós cseppeket felsőjén, eltol magától és letörli a könnyeimet. Szerényen rám mosolyog, közben végleg elterül puha ágyamon. Felkászálódok az ágyról, és szobám ajtaján kilépve azt a helyiséget vettem fel célpontomnak, ahol a ruhák vannak. A szobába benyitva a vaksötétben kitapogattam a villanykapcsolót, és amint meglett, felkattintottam, ezt követően előkerestem a szükséges, hiányzó ruhadarabokat.

Az elegánsan berendezett fürdőszoba közepén állok, miközben várom, hogy megteljen a kád. Lassan, szinte már komótosan kezdem lehámozni magamról fekete ruhámat, amit a szennyes kosárba rakok. Nem lenne szükséges, de úgy érzem, hogyha én nem is, de a nap történései teljesen bemocskolták a ruhát. Látni sem akarom, csak a rosszra emlékeztetne… Megnézem a víz hőmérsékletét, ezek után beszállok a gőzölgő vízbe. Fejemet hátravetem a kád szélének, szemeimet lecsukom és élvezem a víz nyújtotta kellemes érzést. Mintha feljebb emelne az emberek közé, ettől egy jól eső sóhaj el is hagyja ajkaimat.

Vajon a szőkeség mit csinálhat ebben a pillanatban? Éppen a barátaival viccelődik, alszik, vagy még mindig eszik? Ha találkoznék vele, mit csinálnék? Lefagynék vagy vigyorognék rá, mint egy teljesen becsavarodott, aki mintha épp az előbb szökött meg az elmegyógyintézetből? És a Zhang család fia milyen lehet? Egy bunkó, arrogáns személy vagy egy olyan alak, akit kenyérre lehet kenni? Hiába nemes család, hiába erős és hiába nyerték meg apámat, nem akarom őt elfogadni. Nem is fogom, Nekem már megvan a magam kiszemeltje.

Vajon Jiyun majd felvisz az emberekhez? Kötve hiszem, ennek meglehetősen kicsi az esélye, magamnak kell megoldanom a felmenetelemet. Bármennyire is szeret, nem fog apa ellen fordulni az érdekemben, ha megvéd tőle, ha nem... Szemeimet kinyitom, kezeimbe veszem a kakaó aromájú tusfürdőmet, nyomok belőle a kezembe és, mint minden más ember, szétdörzsölöm a testemen. Azt lehetne feltételezni, hogy a Sátán lányaként merőben különböznek a mindennapi rutinjaim másokétól, ám ez merő tévedés. Ugyanolyan szokásaim vannak, mint a hétköznapi halandóknak, már amennyit láttam a mindennapjaikból.

A felhalmozódott habréteget a hosszú műveletsor végén ráérősen lemosom magamról, kimászok a kádból, amiből leeresztem a kihűlt vizet. Szívesen nézném elmerengve a lefolyó feletti örvényt, de inkább gyorsan törölközőt tekerek magam köré, nehogy megfázzak a hűvös, párás helyiségben. Ebből adódóan sebtében kapkodom fel magamra magammal hozott holmijaimat, és sietek ki a fürdőszobából. Minél előbb az ágyam puha, melengető takarója alatt akarom tudni magam, egy szolgával sincs kedvem találkozni, főleg nem fiúval. Ezt leszögezve már bánom, hogy nadrágot nem vettem fel…

A sötét folyosókon úgy közlekedek, akár egy szellem. Nesztelenül és gyorsan mozgok, amiért még a macskák is irigykedve tekintenének rám. Amint a szobám kilincsére teszem a bal kezemet, a jobbat megfogja valaki. Hátrahúz és hirtelenjében nagy erővel a falnak vág. Felnyikkanok a felkészületlenül ért támadás és a hátamba nyilalló fájdalom miatt. A támadóm szorosan hozzám préselődik, akár egy satu, ezáltal érzem a melleit, amik nekem feszülnek. Nő, egy igen erős nő. Leheletét érzem a fülemnél, megremegek az undortól. Pontosan tudom, ki ő, és enyhén szólva nem repesek az örömtől.

- Hiányoztál, drága unokahúgom! - mormogja a fülembe.

Ellököm magamtól, amire egy idegesítő nevetéssel válaszol. Utálom őt mindennél jobban, eddigi életem során mindig keresztbe tett nekem, ahol csak tudott. Úgy látszik, nem csak apámmal, de még vele is meg kell küzdenem, ha levegőhöz akarok jutni. Most komolyan, kik fognak még jönni és megkeseríteni az életemet?

- Mit keresel te itt? - Hangom kicsit se barátságos.

- Mondtam, hiányoztál. - válaszol gúnnyal a hangjában. - Amúgy apád hívatott. Igazán kíváncsi vagyok, mihez kellek én a hatalmas és egyetlen Sátánnak.

A levegő bent reked a tüdőmben, a fülemben a vérem zúgását hallom. Szóval apu hívta őt ide, Ellenem. Ez a ténymegállapítás megköveteli magának, hogy kínomban felnevessek. Ez a menet vicces lesz, a zsigereimben érzem.

- Hát, üdv újra itt! - veregetem meg vállát.

Szobám ajtaján benyitva azonnal nekidőlök az ajtónak, kapkodom a levegőt. Ha ezek ketten összeállnak, nekem végem… Ellököm magam az ajtótól és bezuhanok az ágyamba, a takarót magamra húzom és összeszorítom a szemeimet. Sürgősen ki kell találnom valamit. Mit tervelt ki apu? És hogyan ért ide ilyen gyorsan ez a hárpia? Egy puha és meglehetősen nagy kéz simít végig karomon, ennek hatására összehúzom magam. Az éjjeliszekrényemen elhelyezett lámpát felkapcsolom és a kéz tulajdonosa felé fordulok. Ideges és egyben feldúlt arcomat látva kérdő pillantásokat vet felém. Meg se szólalok, csak nézem tovább ahogyan arcom minden egyes szegletét végigméri. Mikor megelégelte a hallgatásom kicsit megrázott vállaimnál fogva.
- Túl sok volt ez a mai nekem! - fakadok ki. - Apu idióta társai, a vacsora, az, hogy megvan a férjem, akit tuti nem fogok elfogadni, na meg az, hogy... 
Amilyen hirtelen elkezdtem beszélni, úgy abba is hagytam. El kéne mondanom neki, hogy megint itt van? Bár holnap reggel úgyis meglátja. Jobb, ha tőlem tudja meg.
- Hogy? - kérdez rá.
- Visszajött és rám támadt. 
Ahogy ezeket a szavakat kiejtettem számon barátságos arca elsötétedett. Pont úgy utálta, mint én. Talán még jobban is. Jiyun mindig is vigyázott rám, volt olyan mikor túlzottan is és ezért össze is vesztünk egypárszor. Sokszor megvédett tőle, és pontosan tudta, hogy miket tett velem minden egyes alkalommal mikor bánthatott. Halkan morgott valamit a nem létező bajsza alatt utána hátat fordított nekem. Lekapcsoltam a villanyt. A hasamra fordulok és már várom is az álmok édes és csendes hazugságait amit elém tárnak, minden egyes éjjel, a fiúval a főszerepben.